Gallai Péter

Született: 1953 október 5-én Budapesten.
A Nautilus nevű együttesben kezdett zenélni, amellyel egyetemi klubokban lépett fel. Egy koncert után odament hozzá Som Lajos, Köves Miklós valamint Horváth Attila szövegíró és elhívták az alakuló Piramis együttesbe.
A Piramis feloszlása után a Bergendy együttes tagja lett, amelyből rövidesen kilépett, nem tudott azonosulni a szalonzenekar stílusával. Pár éves külföldi zenélés után, 1985-ben lett a Bikini tagja, ahol nyolc évet töltött el. A Favágók következett ezután, amelyben Vágó Istvánnal, Heilig Gáborral, Majsai Gáborral zenélt együtt. Több énekesnek írt dalokat és lemezeket, így többek között Kováts Krisztának, megírta a Kolombusz című rockopera zenéjét, az RS9 Stúdiószínház házi szerzője volt. Vendégként, majd tagként lépett fel a Piramix zenekarban, mellyel a Piramis koncertprogramját játszották.

Gallai Péter 2007-től a Formiusz Színházi Egyesület házi zeneszerzője, majd 2019.szeptember 15-én bekövetkezett haláláig társulati tagja. Emlékét őrizzük!