Kathy Zsolt mv.

Kathy Zsolt

1977-ben születtem, Szentendrén.
Az általános- és középiskolai klasszikus versmondó karriert követően csak 2003-ban kezdtem színészettel foglalkozni, ekkor egy baráti alapon szerveződő csoport, a Pendragon Színtársulat születésénél bábáskodtam, akikkel 10 éven át szórakoztattuk ismerőseinket és ismerőseink ismerőseit a Csokonai Művelődési Házban, Palotán. A fő műfaj itt a vígjáték volt, a klaaszikusnak mondhatótól (Cooney) a morbidig (McDonagh), de belekóstoltunk a drámába is Stoprrad Árkádiája kapcsán.
Ezen társulat halványodása során jött létre a Holdongolf Projekt független társulat, akikkel mai napig játszunk az RS9-ben. Repertoárunkon Albee, Reza, McDonagh, Lanford Wilson és Carlos Murillo darabjai szerepelnek. 2015 végén kaptam egy felkérést az RS9 Színháztól egy saját darab főszerepére, ez nagy megtiszteltetés volt.
A színház mellett tanítással foglalkozom, szenvedélybeteg fiatalokat oktatok történelemre, illetve egyfajta hobbiként 2001 óta szolgálok az Országos Mentőszolgálatnál mentőápolóként.